Kiru írásai

Aki higgadtan vár, az időben meg lesz jutalmazva.

7. fejezet: Láz

Másnap reggel nagy meglepetésére nem szólt a zene. Kinyitva szürke szemeit megdöbbentő látvány fogadta: Sponge Bob-os párnája helyett egy kidolgozott, mozgó mellkasra hasonlító izét ölelt. Azonnal felül és szerintem nem kérdés ki feküdt mellette. A vér szélsebesen futott a fejébe, de ugyanolyan gyorsan cserélt helyet egy ördögi vigyorral. Előhalászott a szekrényből egy sálat, összekötözte „párnájának” kezeit az ágytámlával, és elhelyezkedett annak derekán. Simogatni kezdte a kidolgozott hasfalat és annak gazdája – csupán egy érintéstől-, felnyögött. Még egyszer megismételte a műveletet, mire Grimmjow szemei kipattantak. Megrökönyödve vette tudomásul, hogy kezeit lekötötték, de ami még rosszabb, hogy CSAK egy kis simogatástól feléledt fegyvere. Kiru elvigyorodott és bal válla felé dobva kócos haját, rádőlt a férfi mellkasára és a fülébe suttogta a szavakat.
- Igaz, milyen kibaszott szar érzés, ha nem érintheted meg, azt, amit annyira kívánsz? Hm? És ezt a tegnapiért kapod. Talán, ha nem csapsz ekkora cirkuszt, akkor nem kötöm le a kezeid. – a kiszolgáltatott Espada ismét felnyögött, ahogy a lány cirógatta fültövét. Kiru felült, majd leszállt áldozatáról és elővette fényképezőjét. Csinált néhány képet a tehetetlenül vergődő, felizgult arrancarról, majd a géppel a kezében, vigyorogva elhagyta a szobát.  A nappaliba leérve Kiru kupaktanácsot hirdetett. Az asztalhoz ülve a vörös felvetette a felmerülő problémát melynek neve: Aizen és bandája.
- Na, gyerekek, eddig Hawaii-dizsi-napfény volt az élet. Eddig. Vagyis: Őnagysága rájött, hogy hoppá elárultak ki kéne nyírni őket. Tehát Itt az ideje, hogy felkössük a gatyát.- szónokolt Kiru. – Valakinek, valami jó ötlet?
- Kémkedni kellene, hiszen mindig jó, ha mi tudunk valamit az ellenségről, de az semmit sem tud rólunk.- szólalt meg Harribel.
- Nem rossz ötlet. Ellenvetés? – a többiek csak a fejüket rázták – Ki vállalja?
- Majd én. – állt fel a szőke. – Éppen itt lenne az ideje, hogy én is csináljak valamit.
- Rendben. De vigyázz nehogy észrevegyenek, és ha estére nem érsz vissza, utánad megyünk. – állt fel Yuuki is.
Harribel megnyitotta a gargantát és pillanatokkal később el is tűnt.
- Mi a baj fiúk? Olyan hallgatagok vagytok. – kérdezte a csendesen gubbasztó férfinépre meredve Kiru. Szayel csak megrázta a fejét és sóhajtott egyet.
- Jézusom! Grimmjow! Beteg vagy? – tette kezét a férfi homlokára Yuuki. – Kemény 10 perce nem szóltál be Kirunak.
- MINEK JÁR A POFÁD?! – ordította vörös és elkezdte kergeti a barnát az asztal körül. A fiúk csak sóhajtottak egyet.
- Hát ők nem vették észre. – szólt halkan Szayel.
- Persze. Hiszen nem ismerik annyira, mint mi – válaszolt a kék hajú. 10 perc hajkurászás után a lányok a konyhaszekrénynek dőlve lihegtek, amikor kaparászásra lettek figyelmesek.
A fürdőből. Szayel lassan felállt és óvatosan benyitott. A lányok kíváncsi természetüknél fogva oda tódultak.
- Szerintem ezt ne… – kezdett volna bele a tudós, de a lányok közbe vágtak.
- MEGVAKULTAM!!! – és mint két zsák krumpli eldőltek a földön.
- …m kéne. – fejezte be a mondatot a rózsaszín. Az ajtó mögött ugyanis egy meztelen, gúzsba kötött Ichigo vergődött a földön.
Szayel elvonult a fiúval, hogy visszaadja neki az önbecsülését, míg Grimmjow drasztikus lépésekhez folyamodott a lányok felélesztését illetően. Oda hajolt Kiru fölé, és ajkait az övéire tapasztotta.
A lány szemei azonnal kipattantak.
- PERVERZ KÖCSÖG!!!- ordította teli torokból és lerúgta magáról a férfit, aki a barna lányon landolt.
- Ááá!!! – kiáltott fel Yuuki is. – Meg akarsz ölni Kiru?! – kérdezte miközben kimászott az Arrancar alól.
- Neki köszönd. – válaszolta ingerülten a vörös. – Még egy ilyen és gondoskodom róla, hogy ne tudd használni azt ott a lábad között.
- Hh. Pedig meg akartam mutatni mire képes az ott a lábam között. – vett egy gúnyos pillantást a vörösre, mire az összeszűkítette a szemeit.
- Pedig, ha tudnád, hogy ő csinálta azt Ichivel… – szólalt meg Yuuki.
- Pofád lapos! – vágta rá egyből az ex-hatos.
- Upsz… ezt nem kellett volna… – mosolygott ártatlanul a barna.
- De nagyon nem! – nézett csúnyán a lányra.
- Én a helyedben nem Yuukival foglalkoznék Arrancar! – ült Kiru lehajtott fejjel és haja meglebbent az őt körül vevő piros-fekete aura miatt. Az egész úgy festett, mint az ördög női testben.
- K-Kiru…  M-megtudom magyarázni… – kezdett hátrálni Grimmjow.
- Betelt a pohár… – oldalazott ki a helységből Yuuki.
- Miközben nyúzlak, megmagyarázhatod, persze csak, ha szóhoz fogsz jutni a nagy ordítás közepette. – a lány felemelte a fejét és szürke szemei őrülten megcsillantak.
- Asszed megijedek tőled? Fél kézzel lenyomlak! – menősködött az ex-Espada.
- Igen? Akkor ehhez mit szólsz? – csettintett egyet és Grimmjow körül lángkör jelent meg.
- Szóval az úúúgy volt… – kezdett bele ismét a férfi, de Kiru csak vetett oda egy fölényes mosolyt és a lángkörben hagyva a férfit felment a szobájába.
Az Espada nem tudta mire vélni a lány furcsa viselkedését. Az egyik pillanatban még rajta ül és elég félre érthetően beszél,  a másikban pedig trófeát akar csinálni, abból, ott a lábai közt. Most még a módosított lélekre sem foghatta dolgot, hiszen senkit nem rabolt el Gin.
Amíg ezen rágódott, Kiru visszatért kezében egy papír lappal.
- Az meg mi?
- Emlékszel még… Erre? – azzal megfordította a papírlapot, amin az a kép díszelgett, amit a lány nem sokkal ezelőtt készített.
- Mit akarsz vele csinálni?
- Túl sokat kérdezel… Azt hittem egyértelmű. – közben oda sétált a hűtőhöz, levette a szivecskés mágneseket, és szépen kiplakátozta a képet a hűtőre, hogy jól látható legyen, majd aláírta piros tollal. Grimmjow szemei kistányér méretűre duzzadtak, álla, pedig a padlót verdeste. A legjobb mégis az volt, mikor fülein szürke füst szivárgott kifelé. Szerintem mindenki tudja, mi jön most: armageddon.
Kiru sem volt ám a fejére ejtve így a Gyalog Kakukkot is megszégyenítő gyorsasággal illant ki a helységből, még mielőtt a huszadik szomszédig elhallatszó bomba robbant volna.
- KIRU!!! CSAK KERÜLJEK KI INNEN TE BASZOTTUL HALOTT LESZEL ÉRTED?! LECERÓZLAK HALLOD?!- eközben az emeleten, a kis hangszigetelt szobában a másik három szétröhögte a vakbelét. Néhány órával később Kiru vidáman sétált le az emeletről, amikor is eszébe jutott, hogy, Grimmjowot a lángkörben hagyta. Ijedten kapta oda a fejét, ám a férfi nem volt börtönében. Annál inkább a nappaliban. A kanapén ülve, görnyedt az asztal fölé és valami kitömött zoknit – rajta piros madzagokkal – szurkált gombostűkkel.
- Te most… Voo-doo-zol? – vágott hülye képet a lány.
- Minek néz ki? – válaszolt flegmán a férfi.
- Látom megpróbáltad leszedni a képet.
- Ja, csak a kibaszott védő mágiád… – mielőtt a lány vethetett volna egy győzedelmes vigyort, megnyílt mellettük egy garganta és Harribel lépett ki rajta.
- Ez gyors volt. – jegyezte meg a vörös, mire a szőke megengedett egy mosolyt, és vetett egy furcsa pillantást a Grimmjow kezében lévő zoknira.
- Mi akar az lenni?
- Asszem én lennék Voo-doo babaként. Így akar megölni. – nevetett a vörös.
- Vagy éppen az ágyba csalni. – nyalta meg a szája szélét az ex-hatos.
- Eszedbe se jusson! KUPAKTANÁCS! – kiáltott fel, mire Szayel és Yuuki is levánszorgott az emeletről. Alig ültek le az asztalhoz, csengettek.
Yuuki szaladt ajtót nyitni, mire Renji vörös lobonca bukkant fel az ajtó mögül.
- Yuuki, beszélhetnénk négyszemközt? – kérdezte komoly hangon a hadnagy.
- Persze. – azzal kimentek a teraszra.
Yuuki és Renji kinn álltak a teraszon, mind a ketten a naplementét nézték.
- Hát esküszöm, Grimmi se normális… ilyen féltékenységi jelenetet lecsapni a semmiért. – sóhajtott Yuuki és az alattuk elhaladó autókat kezdte nézni.
- Szerintem… nem tudom… szerintem én is így viselkednék, ha rólad lenne szó. – mondta Renji és Yuuki felé fordult. A lány pár percig nézte a vöröst majd hangosan felnevetett.
- Ne bomolj vörös! – csapott rá Renji hátára. – Mostanában mindenki ilyen romantikus kedvében van? Kész röhej. – vágta tarkóra a kezeit majd elindult befelé.
- Várj Yuuki. – kiáltott utána Renji.
- Hmm? – kérdezte a lány hátranézve a válla fölött. Renji nem szólt egy szót se csak ide-oda nézelődött.
- Hát, ha nem mondasz semmit, akkor mennyünk be, kezd hideg lenni. – mondta Yuuki és elindult befelé.
- Na, mi van Yuu? – kiáltott oda Kiru, aki az asztalnál ült további hét ember társaságban.
- Semmi, mi lenne? Csak hideg van. – vonta meg a vállát a barna majd elindult a szobája felé. Renji amint észrevette, hogy Yuuki elég messze jár a többiektől egyből utánaeredt.
- Yuu. – szólt halkan, hogy csak a lány halja. Yuuki megállt és kérdően nézett Renjire.
- Igen? – kérdezte mosolyogva.
- Járj velem. – mondta ki Renji a bűvös mondatot. Csak hát nem ők voltak az egyetlenek, akik hallották ugyan is a beszélgetés lehallatszott az előtérbe is, és mindenki tisztán hallotta hogy Renji mit mondott. Yuuki sokkolva állt a szobája kilincsét szorítva. “Hülye vagy?!” – üvöltött magában a lány.
- Renji… én… nem tudom… mit mondhatnék erre? – nézett fel a shinigamira.
- Amit gondolsz. – mondta a másik. Yuuki pár percig csak a padlót nézte, közben néha-néha felpillantott Renjire is.
- Én. – kezdett bele síros hangon a lány. – Renji, én sajnálom, de csak bátyámként tekintek rád. – Azzal úgy, ahogy volt mindenkit kinn hagyva berohant a szobájába.
Néma csend ült az egész házra amit Grimmjow tört meg.
- Buk-ta! – szótagolta a szót. – de nem is kicsit. – azzal röhögve állt fel az asztaltól.
- Kussolj! – morogta Kiru majd ő is követte az Espada példáját és felállt az asztaltól. Majd megindult Yuuki szobája felé. Az ajtó előtt megállt, egyik kezét az ajtóra simította, majd lassan oda hajolt.
- Maradjatok egy kicsit csöndbe. – nézett hátra a társaságra, majd visszafordult az ajtóhoz és lehunyta a szemét. – Sír… – mondta halkan – és, rajzol, hallom a ceruzasercegést.
Azzal sóhajtott egyet majd elindult a konyha felé, de még megállt Grimmjowék előtt.
- Ha bármelyikőtök beteszi a lábát Yuuki szobájába, annak velem gyűlik meg a baja, és most nem csak játszunk. – azzal Byakuyáék felé fordult. – Ez rátok is vonatkozik. – majd ment tovább a konyha felé.
Eközben a szobában…
Yuuki ült az ágya sarkában, egy rajzlappal és egy ceruzával a kezében, és szorgalmasan rajzolta, amit lát. Közben próbálta visszatartani a könnyeit. A rajzlapon lassan kirajzolódott egy szekrény alakja. Pontosabba a szekrényé ami Yuuki ágya mellet található. És már neki is látott a másiknak. A félhomályban ülve is tisztán látta a vonalakat, mit hova kell húzni. Már lassan tíz perce ült benn a szobájában, amikor letette a ceruzát. Lassan eldőlt az ágyon majd lehunyta a szemeit.
Eközben kinn…
- Szerintem be kéne menni. – mondta Szayel.
- Én aztán nem. – mondta unottan a sexta Esapda.
- Csak nem félsz Kirutól? – szólt közbe gúnyosan Losy.
- Nem félek én senkitől! – mondta dühösen Grimmjow és megragadta a kilincset.
- Be ne nyiss! – kiáltott torkaszakadtából Kiru, de elkéset. Ugyanis drága Grimmjowunk kinyitotta az ajtót, de azon nyomban vágott egy hátast.
- Én szóltam! – sétált felé Kiru.
- Mi a fasz van ennek a szobájában? Buzibár? Hát undorító. – mondta Grimmjow és felállt.
- Mond ezt hangosabban, és fej nélkül maradsz estére. – mondta Kiru. Grimmjow semmibe véve a lányt Szayel felé fordult.
- És te vele alszol egy szobába… hogy bírod? – kérdezte lenézően.
- Nem nézek a falra, ennyi. – nos, hát igen, drága Yuukink szobája ugyanis Yaoi mangás, és animés poszterekkel volt tele, de nem is abból az enyhébb fajtából. Grimmjow morogva hagyta el Yuuki szobáját és egy életre megtanulta, hogy yaoi fan szobája közelébe nem megyünk. Kiru és Szayel kinn álltak a szoba előtt.
- Nem tudom Grimmjow mit hisztizik, hiszen sötét van, alig lehet látni valamit. – mondta halkan Kiru.
- És Yuuki? Alszik? – kérdezte felé fordulva Szayel.
- Szerintem igen, úgyhogy jobb, ha el is me… – fejezte be Kiru a mondatot, ugyanis az ex-nyolcas minden szó nélkül besétált Yuuki szobájába egészen az ágy elejéig.
- Tényleg alszik. – nézett le Szayel a lányra.
- Idióta! – szólt rá suttogva Kiru. – most rögtön gyere ki, mielőtt felébred. – mondta halkan a vörös, amikor Yuuki hirtelen fordult egyet. A haja hátra volt kötve egy coffba a frufruja meg elcsatolva.
- Yuukinak van másik szeme is! – szólalt meg Szayel hangosan.
- Hülye! – kiáltott rá Kiru s befogta az Espada száját. De már késő volt, ugyan is a barna lány mocorogni kezdett az ágyon. Egyik kezével a szemét dörzsölte a másik a magasba volt és nyújtózkodott.
- Még nem lát minket, addig tűnjünk el, amíg lehetséges. – mondta Kiru pánikba esve.
- Kiru? – kérdezte álmosan Yuuki és a két “áldozat” felé fordult.
- I-igen Yuu? – kérdezte bizonytalanul Kiru.
- Elaludtam? – kérdezte a lány, majd felült.
- Jah. – könnyebbült meg Kiru majd Yuuki mellé sétált. – De nem vall rád, nem vagy lázas? – kérdezte és a lány fejére tette a kezét.
- Nem, de viszont éhes az vagyok. – sóhajtott Yuuki.
- Szerintem egy kis hőemelkedésed van, és mit kérsz?
- Tükörtojást. – mosolygott a barna, majd visszadőlt az ágyra.
- Megnézem, mit tudok tenni az ügy érdekébe. – mosolygott Kiru majd elhagyta a szobát. Yuuki és Szayel tartózkodtak csak a kis helységbe.
- Biztos jól vagy? – ült le Szayel a lány mellé.
- Persze, kutya bajom, mi lenne a gond? – kérdezte mosolyogva Yuuki.
- Hát… mindegy a lényeg, hogy már semmi bajod.
Yuuki felült és Szayellel szembe fordult. Az Espada kinyújtotta a kezét, és a lány homlokára tette.
- Szerintem Kiru tévedett, mert eléggé meleg a homlokod. – majd lecsúszott a keze a lány arcára.
- Mit csinálsz? – kérdezte Yuuki és Szayelre nézett. De az nem válaszolt továbbra is a lányt nézte.
- Ne csináld ezt! – szólt rá mérgesen Yuuki és elrántotta a fejét. – Miért viselkedik így velem mindenki?! Először Renji vallja be, hogy szeret engem és kéri meg, hogy legyek a barátnője. Most meg te kezded! – nézett dühösen Szayelre. – miért nem tudtok engem békén hagyni?! – Yuuki hirtelen a fejéhez kapott. – Kiru… – suttogta. – Szólj Kirunak gyorsan! – ordított a lány és már mind a két kezével a fejét fogta. “Mi ez? Mi ez az egész?! Mi a fene történik velem?! Ordított magában a barna. Kiru azon nyomban rohant fel az emeltre, egészen Yuuki szobájáig, majd hirtelen megtorpant az ajtónál.
- Álljatok hátrébb! Most! – üvöltött a mögötte álló kisseb tömegre. Amint ez megtörtént Kiru kinyitotta az ajtót, de azon nyomban be is csukta.
- Yuuki! – ordította az ajtónak támaszkodva. – YUUKI! Fogd vissza a lélekenergiád! Túl sokat engedsz szabadon! HALLOD?! YUUKI! – üvöltött Kiru.
- Ne… nem megy!! – mondta Yuuki az ágyról.
- Itt vagyok, már nincs semmi baj, Yuuki kérlek! Fogd vissza a lélekenergiád! – de semmi válasz nem érkezett a barna lánytól, az energia hullámok meg egyre erősebbek lettek.
- YUUKI!!!! – üvöltött Kiru torkaszakadtából amire a barna lány felkapta a fejét és az energia is csökkeni kezdett, de még mindig túl sok volt.
- Ez az Yuu. Itt vagyok, nincs mitől félned. – mondta Kiru és megindult a lány felé. – Még, még mindig túl sok Yuuki. – Kiru már az ágy mellet volt, és megragadta a barna lány csuklóját. – Itt vagyok. -          mondta mosolyogva Yuukinak.
- Kiru… – mondta Yuuki könnyes szemekkel és a lélekenergiája a minimumra csökkent. A vörös csak sóhajtott egyet majd leült az ágyra Yuuki mellé.
- Mi történt Yuu? Ilyen még soha nem fordult elő veled.
- Nem tudom…. – hajtotta le a fejét a barna. – azt hiszem túl sok volt ez a mai nap.
- Lehet. – sóhajtott Kiru. – de én mindig itt leszek, ne félj, soha nem hagylak el. – azzal Kiru fogta magát, és lefeküdt az ágyra. – Pihenjünk jó? – kérdezte mosolyogva. A barna lány csak bólintott egyet, majd lefeküdt Kiruval szembe. Pár perig nézték egymást majd Yuukit elnyomta a láz.
Amint a barna elaludt Kiru halkan felállt az ágyról és elhagyta a szobát.
- Hogy van? – esett neki mindenki a vörösnek a kérdéssel.
- Alszik. És nem szeretném, ha bármi bemenne hozzá. – majd Byakuya, Renji és Szayel felé fordult. – főleg ti nem. – azzal kiment a konyhába. Pár perccel később mindenki elvonult a saját dolgára kivéve Byakuyát, aki még mindig a lány ajtaja előtt állt. Többiek le voltak foglalva a napi dolgaikkal ezért nem vették, észre, hogy egy személy hiányzik. És épp megszegni készül Kiru parancsát. A kapitány hangtalanul nyitott be a szobába, majd zárta is be az ajtót. Sötétség uralkodott a szobán, aminek a sarkában egy kétszemélyes franciaágy foglalt helyet. Az ágyon pedig egy barna lány szuszogott békésen. Byakuya hangtalanul sétált az ágyhoz majd megállt mellette. Yuuki a hátán feküdt, egyik keze a mellkasán pihent, a másik a feje mellet. A kapitány nézte egy darabig a lány majd halkan megszólalt.
- Yuuki. – A lány egy kissé összerezzent, de semmi más nem történt. Byakuya sóhajtott egyet majd leült az ágyra Yuuki mellé. Egy darabig nézte a lány arcát majd felé hajolt.
- Yuuki. – suttogta a lány ajkai előtt pár milliméterrel. Az említett még mindig nem reagált a szólításra. Byakuya lehunyta a szemét és megcsókolta a lányt. Yuuki erre egyből felébredt, elkerekedtek a szemei, ahogy egy csukott szemű Byakuyával találta szembe magát, aki épp az ő ajkait veszi birtokba.
- Bhiya… – suttogta Yuuki mire a kapitány kinyitotta a szemét.
Yuukinak a torkába ugrott a szíve ettől a pillantástól. Majd a kapitány lassan elhajolt.
- Mit, keresel itt? – kérdezte Yuuki kissé lihegve.
- Aggódtam. – válaszolt a férfi.
- Aggódtál? – Yuuki akaratlanul is felnevetett. – A nagy Kuchiki Byakuya ilyet is tud? – Yuuki hirtelen a szája elé kapta a kezét. “Ez mi volt?! Én ilyet nem mondtam, de… de hogy mondhattam”
- Ezt azt hiszem megérdemeltem. – mondta Byakuya már-már kedves hangon. “Álmodom?” Yuuki kinyújtotta a kezét és megfogta Byakuya arcát. A férfi csodálkozva nézte a lányt, mintha nem is itt lenne. “Nem álom” állapította meg Yuuki, majd sóhajtott egyet és el akarta húzni a kezét, de Byakuya utána kapott.
- Yuuki. – kezdett bele Byakuya, a lány csak kíváncsi szemekkel figyelte a férfit. – Ha…. én is megkérdezném azt, amit Renji, mit válaszolnál nekem? – váltott vissza rideg stílusba a kapitány.
- Azt hiszem… nem tudom… – nézett bele Yuuki, Byakuya szürke szemeibe.
- Ez nem válasz. – viszonozta a pillantást a kapitány.
- Tudom, de… Byakuya. – fordult teljesen a férfi felé.
- Hmm?
- Miért van ez? Az egyik pillanatban még láthatatlan vagyok, a másikban meg mindenki így viselkedik velem. – kérdezte Yuuki könnyes szemekkel. Byakuya némán hallgatott. Nem tudott felelni Yuuki kérdésére.
- Miért nem mondasz semmit? – kérdezte most már sírva, Yuuki, de Byakuya még mindig hallgatott. Majd hirtelen megmozdult és magához ölelte a lány, de nem mondott semmit.
- Útállak! – motyogta Yuuki, Byakuya nyakába és még jobban elkezdett sírni.
- Tudom. – szólalt meg Byakuya. – De a kérdésedre akkor se tudom a választ.
Yuuki halkan felsóhajtott majd elhúzta a fejét Byakuya válláról, és a férfi szemébe nézett, majd közelebb húzódott, így már teljesen a férfi ölébe volt. Még mindig egymást nézték, amikor Yuuki lehunyta a szemét, és megcsókolta Byakuyát. A férfi először megdöbbent, majd lehunyta a szemét és viszonozta a csókot. Byakuya keze automatikusan indult meg a lány dereka felé, Yuuki halkan felnyögött, és erősebben szorította meg Byakuya hátát.
Eközben odakinn…
- Hiányzik valaki… – elmélkedett Szayel.
- Jó meglátás dokikám. Az a fekete hajú Shinigami fószer, aki úgy oda meg vissza van Yuukiért. – mondta Grimmjow és feldobta a lábát az asztalra.
- Veszed le a mocskos lábad most rögtön az asztalomról! – rivallt ár Kiru az Espadara.
- És különben is, már megint mit terveztek? – tette fel a kérdést a vörös, majd Szayelékre nézett.
- Semmit, neked nem hiányzik valaki? – célozgatott egy bizonyos fekete hajú kapitányra.
- Nem. Kéne? – nézett furcsán Kiru.
- Jah! – szólt közbe Grimmjow. – hogy is szoktátok mondani? Ja…  “Senbonzakura-kapcsi” hiányzik – szólalt meg Yuuki hangnemben a 6. espada.
Kiru azon nyomban felpattant a székről, és Yuuki szobája felé vette az irányt. Az ajtóhoz érve megragadta a kilincsét, ám egy halk nyögés hagyta el a kis szobát. Kiru elengedte a kilincset és tett egy lépést hátra. “Byakuya, ha azt csinálod, amire gondolok, hogy csinálod, halott kapitány leszel!” Tervelte el Kiru a kapitány végét, amikor egy újabb nyögést lehetett hallani. Kirunak se kellet több, azon nyomban megragadta a kilincset és az ajtó hatalmas csattanással tárult ki, ami egészen a konyháig lehallatszott. “BYAKUYA” zengett az egész ház Kiru hangjától.
- Mocskos gyorsasággal takarodj ki Yuuki szobájából, amíg szépen mondom! – itt Yuukira nézett – te meg itt maradsz, amíg vissza nem jövök.
Azzal becsukta az ajtót.
Eközben odakinn…
- Hát nem lennék a shinigami helyében. – röhögött Grimmjow és újra feldobta a lábát az asztalra. De amint megérezte Kiru növekvő lélekenergiáját, ami még gyorsabban közeled, rekord sebességgel szedte le a lábát.
- Nehogy már félj Kirutol. – nevetett Szayel. A kijelentést a lány is hallotta és ujjait tördelve sétált az Espada mögé.
- Bocs Kiru. – fordult meg Szayel. – De ez rajtam nem válik be. – itt a kék hajú felé nézett. – nem vagyok Grimmjow. – nevetett gúnyosan. Kiru csak sóhajtott egyet majd leült az asztalhoz.
A konyhában ülve Kiru, Hisagi, Renji, Ichigo, Losy és Grimmjow az asztalra borulva hallgatták, ahogyan Szayel kivallatja Byakuyát.
- Mit keresett a drága kapitány odafent, amikor Kiru szigorúan megtiltotta a bemenetelt Yuuki szobájába. – kérdezte a Sherlok Hoolms ruhába öltözött Szayel.
- Mi közöd hozzá? – kérdezte tőle megszokottan Byakuya.
- Kérdésre kérdéssel? Hmm… Nem fogsz ki rajtam. – miközben a rózsaszín lefoglalta a kapitányt, addig Ichigo és Grimmjow szeme nyírták egymást.
Ha az egyik ránézett Kirura, akkor a másik egy köhintéssel vonta magára a figyelmet.
- Hé, Hisagi! – szólt halkan Kiru, mire a hadnagy oda emelte a tekintetét. – Hol voltatok mostanában? Te is és Losy is. Egyszer még itt vagytok, másszor meg se híretek se hamvatok. Mi van veletek? Csak nincs valami baj?
- Nem, nincs semmi baj, nyugi. – kezdte Losy csendesen.
- Csak mostanában felgyűlt a papírmunka az osztagomnál – folytatta Suhhei. -, és a Főkapitány előszeretettel cibál vissza mindkettőnket.
- Értem. – bólintott Kiru, majd megbökte az idő közben bealudt Renjit, ám az csak mordult egyet és a másik oldalra fordította a fejét.
A lány hirtelen felkapta a fejét, kivágta maga alól a széket, úgy, hogy az hangos csattanással ért földet, magára vonva minden figyelmet, majd rohant fel az emeletre.  A többiek nem értették mi baja, így a lány után indultak. Kiru atombombaként robbant be Yuuki szobájába, ám az üres volt.
- Yuuki! – szólt idegesen, ám válasz nem érkezett. – Yuuki, ne szórakozz velem, azonnal gyere elő hallod?! – ismét semmi, csak a kísérteties csend.
Kiru kétségbe esetten kapkodta a fejét, amikor felfigyelt az ágyon egy cetlire. egy pillanata alatt ott termett és felkapva a papírdarabot fenn hangon olvasni kezdte:
-  Kedves Kiru! Ha te ezt a levelet olvasod, az azt jelenti, hogy mi már rég messze járunk. Úgy éreztem Ai-san, többre hivatott, mint, hogy itt üljön és rátok fecsérelje a drága idejét, ezért elvittem magammal.
U.I.: Amit láttál az nem tinta volt. Aizen. – a levél végére érve Kiru megsemmisülten meredt a papírra. Losy utat törve magának a szobába, kikapta a levelet a lány kezéből és ő is elolvasta, majd megmutatta az ajtóban álló kisebb tömegnek. az egész házra letelepedő döbbenetet Kiru elfojtott hangja törte meg.
- Ilyen… Nincs.
- Észre sem vettük. – hüledezett Byakuya is.
- Ez is… Az én hibám… – rogyott a földre a lány és maga elé meredve formálta a szavakat. – Ez… nem lehet igaz… Mindent elcseszek ebben a kibaszott életben…
- Kiru! Ne hibáztasd magad, nem tehetsz róla, te sem érezted a lélekenergiáját, akárcsak mi. – szólalt meg Hisagi.
- Mi történt? – botorkált fel Renji is. – Hol van Yuuki? – mindenki lehajtotta a fejét. – Mi bajotok? Mi történt Yuukival a francba is? – Losy a hadnagy kezébe nyomta Aizen levelét.
- Yuukit… Elrabolta Aizen. – válaszolt a fekete hajú Shinigami.
- Hogy mi?! – Renji úgy meredt Kirura, mint akit letaglóztak. – figyelj Kiru. Hagyd abba az önmarcangolást. Azzal, semmivel nem leszünk előrébb, ha depressziós leszel. Menj, mosd meg az arcod, a konyhában találkozunk! – a lány szó nélkül felállt, és elhagyta a szobát. A fiúk sóhajtottak egy hatalmasat, majd lementek a konyhába. Néhány perccel később Kiru is csatlakozott hozzájuk, Yuuki egyik sáljával a nyakában.