Kiru írásai

Aki higgadtan vár, az időben meg lesz jutalmazva.

6. fejezet: Miért nem jöttek Szayelék segíteni?

 

A gargantából kilépve egy sötét alak nézett  körbe a kopár sivatagon, majd elindult úti célja felé. A hatalmas kapu elé érve gondolkodás nélkül lépett be a magától kitáruló hatalmas ajtón.  Reiatsuját elrejtve shounpoval igyekezett megtalálni a hosszú folyosók rengetegében azt, amelyikben a célszemély sínylődik. Néhány perc keresgélés után ráakadt az ismerős lélekenergiára. Megkereste a megfelelő cellát és az őrködő Arrancart leütve kukucskált be a rácsokon.

- Kiru! – kiáltotta Yuuki felismerve barátnőjét.

- Css! Kihozlak innen, de ahhoz nem szabad, hogy észrevegyenek – suttogta, majd kardjával elkezdte lefeszegetni a zárat. Ám, ahogy ez megtörtént, nyílként hasított a vörös tarkójába a rá szegeződő pillantás érzése.

- Hova ilyen sietősen, Nagato-san? – a hang már-már csöpögött a gúnytól. Kiru felegyenesedve megfordult tengelye körül és farkas szemet nézett az előtte álló ex-taichouval.

- Ichimaru! – sziszegte fogai között, mire a férfi ajkain elterülő idegesítő mosoly még szélesebbre húzódott, már amennyire ez lehetséges volt.

- Ejnye-ejnye, Nagato-san! Hát így kell üdvözölni egy régi ismerőst? – lépett közelebb. – Régi ismerőst? Heh. A hátam közepére sem kívánnálak, Ichimaru.

- C-c, nem szép ilyeneket mondani. Olyan csúnyán hangzik. Főleg egy lány szájából. Nemde? – Kiru nem válaszolt, ezért a volt kapitány folytatta.

– És hol marad a másik három az ötből? Vagy csak egyedül, szólóban jelent meg? – Kiru! Ugye itt vannak a többiek is? – kérdezte aggódva Yuuki. A vörös az alsó ajkára harapott, majd magabiztos hangon megszólalt.

- Persze, hogy itt vannak. És csak arra várnak, hogy szétrúghassák a segged, Ichimaru.

- Hm. Dicséretes. De miért akarod elvinni Yuuki-chant? Még nem is beszélgettünk – lépett még közelebb a férfi.

- Beszélget veled a bánat! – sziszegte.

– Gyerünk, Yuuki! Futás! – kiáltotta, majd berúgta a cella ajtaját. Éppen csak annyi ideje maradt Yuukinak, hogy egy villámlépéssel eltűnjön. Kirut azonban Gin kardja tartotta vissza.

- Sakk-matt, Nagato-san! Kiru elvigyorodott és félrerúgva a nyakának szegeződő pengét ugrotta át a hátra esett Ichimarut, akinek még maradt annyi ereje esés közben, hogy katanájának pengéjét meghosszabbítva ejtsen egy ferde vágást a lány hátán. Az nem törődve a nyilaló fájdalommal futott tovább, Ichimarut pedig Aizen megjelenése tartotta vissza, hogy a szökevényeket elfogja.

- Aizen–Sama ? – kérdezte feltápászkodva Gin. – Hagyd csak. Fölösleges lenne utánuk rohanni. Yuuki előbb-utóbb úgy is vissza fog jönni. – A nagyúr ajkain baljós mosoly húzódott meg. Las Noches kapujában Yuuki már ujj tördelve várta barátnőjét, aki csakhamar meg is érkezett.

- Na, végre, azt hittem, már nem is jössz ki – sóhajtott megkönnyebbülten a barna.

- Még ne sóhajtozz, Yuuki. Még nem menekültünk ki a szarból – jelent meg a lány mögött egy sála shinigami. Kiru ledöbbenve meredt a férfira. Az kacsintott, jelezve a vörösnek, hogy minden oké, mire kicsit megkönnyebbült. Ám megnyugvása nem tartott sokáig, mert Ulquiorra és Nnoitora jelent meg felettük.

- Nocsak, nocsak. Kit látnak szemeim? – kezdte Nnoitora gúnyosan meredve Yuukira, aki köpni-nyelni nem tudott. „Basszus, ezeknek is most kell idetolni a pofájukat„ gondolták egyszerre a felmentősereg tagjai. Egymásra nézve bólintottak, Losy felkapta Yuukit az ölébe, Kiru pedig egy Ceroval elterelte a két üldöző Espada figyelmét és futásnak eredtek.

- Kiru! Miért nem szólsz Szayeléknek? Ha? Azt mondtad, itt vannak! Akkor miért nem jönnek segíteni? Velük simán kinyírnánk ezt a kettőt! Kiru! Válaszolj! – kiabált Yuuki, miközben barátnője és Losy felváltva mértek egy-egy csapást az őket üldözőkre. A vörös helyett Losy válaszolt, mert Kirut épp lekötötte egy telibe talált Cero, minek következtében neki vágódott egy éppen arra járó sziklának.

- Képzeld azt, hogy te vagy a hercegnő, akit elrabolt a gonosz Gin sárkány és Losy és Kiru királyfik a megmentésedre sietnek. Szóval ne kérdezz semmit, majd ha kijutottunk innen, mindent meg fogsz tudni – Kiru nagy nehezen feltápászkodott a földről, nyitott egy gargantát és mindhárman eltűntek a sötétségben.   Karakura folyó partján Losy letette Yuukit és magukra hagyta őket. Kiru belemászva póttestébe, leült a partra. Most fogta csak fel igazán, mekkora nagy hülyeséget csinált valójában. És, hogy bármennyire is nehezére esik, de el kell mondania az igazságot Yuukinak. Hiszen ő sem most jött le a falvédőről.

- Kiru! – szólt komor hangon a másik. – Miért nem jöttek Szayelék segíteni? HM? Csak nem azért, mert…

- De. Azért nem jöttek, mert nem tudnak az egészről semmit. Nem tudják, hogy egyedül indultam el Hueco Mundoba.

- Egyedül? És Losy? – Fogalmam sincs,  hogy kerülhetett oda, de egy biztos: ha ő nincs, mindketten megdöglünk. Ráadásul belekevertem a szarba Soul SoCitye-t is. És a tetejébe még neked is hazudtam – hajtotta le a fejét a vörös. Yuuki leült mellé és vállára tette a kezét.

- Figyelj! Tényleg nagy hülyeség volt elindulnod egyedül és ha Losy nincs ott meg is halhattunk volna, de a lényeg az, hogy itt vagyunk mind a hárman épségben. Soul SoCitye pedig majd csak megérti.

- Az lehet. De hazudtam. És ez sokkal rosszabb számomra, mint ha megölnek. – Ne emészd magad! Én nem haragszom – mosolygott a barna, mire a vörös megölelte és egy „köszi”-t suttogott a fülébe. Nem sokkal később Yuuki lélek testben esett be házuk ajtaján, enyhén megtépázva. Losy, Szayel és Renji alig győzték a kanapéra támogatni a kimerült lányt. Harribel előkerítette a póttestét és nagy nehezen bele gyömöszölte. Majd Kiru is kirobbant szobája ajtaján és a kanapét is felborítva ugrott barátnője nyakába.

- Hát, te hogy kerültél vissza? – kérdezte Byakuya közelebb sétálva.

- Hát… izé… az úgy volt… – Kiru! Nem kap levegőt! – utasította a földre Harribel a vöröst.

- Szóval az úgy volt, hogy amikor Ulquiorra hozta a „vacsorámat” úgymond harcképtelenné tettem. – nevetgélt zavartan a barna.

– Aztán fogtam magam és kiosontam Las Nochesből, akadálytalanul (!) Naná, hogy a kapuban vártak rám, jól felhúztam magam Nnoitora hülyeségein azt én szívtam meg! – itt a combján lévő vágásra mutatott.

– Majd elegánsan távoztam egy gargantán keresztül – a többiek elismerően hümmentettek egyet, majd Kiru utat tőrt magának és nekiállt meggyógyítani a sebet; összecsapta tenyerét és a seb fölé tartva zöld mező jelent meg körülötte. Pillanatokkal később már nyoma sem volt a sebesülésnek. Ezt követően mindenki elindult a maga dolgára. Byakuya, Szayel, Losy és Renji kivallatták Yuukit, Harribel meglátogatta Uraharát (mostanában feltűnően sokat időzött a fószernél), Grimmjow pedig kiment zaklatni Kirut a konyhába.

- Na, akkor mikor indulunk? – kérdezte közelebb húzódva a férfi. – Hová is? – kérdezett vissza a lány, hangjából csak úgy sugárzott a flegmaság. Grimmjow először azt hitte, hogy csak viccel, de aztán látva, hogy Kiru tényleg nem tudja, miről van szó és leül tv-t nézni, elbizonytalanodott.

- Hát a parkba! – ült le közvetlen a vörös mellé. – Na, húzz a francba! – azzal ott hagyta a megszeppent ex-Espadat, aki nem értette a lány viselkedését. Az egyik pillanatban még AZT akarja csinálni vele, most meg le se szarja. Egyre jobban kezdett kirajzolódni a kép. Kiru közben beslisszolt a fürdőbe, felvette lélek alakját, gondosan ügyelve reiatsuja elrejtésére. Épp egy kisebb törülközőt kezdett bevizezni, mikor megjelent mögötte valaki, aki ökölbe szorított kezekkel mérte végig a lány hátát. Ő ezt természetesen akkor vett észre, mikor az illető megemelt hangon megszólalt. – Mit csináltál a hátaddal?

– Kiru a már-már szúróan ismerős hangra gépies lassúsággal fordult meg és szemei elkerekedtek a férfi láttán. – G… Grimmjow… – suttogta maga elé. – Mit csináltál a hátaddal? – ordított.

– Bassza meg, ne nézz ennyire hülyének! Asszed nem veszem észre, hogy eltűnsz és két napra rá Yuuki csak úgy, hipp-hopp, előkerül? Ezt nagyon elcseszted, hallod, mégpedig a módosított lélekkel. Legközelebb, ha át akarsz baszni minket, akkor ne egy pasivadász, nyomulós lelket használj, hanem valami olyat, amit tükrözi a jellemed! – Kiru köpni-nyelni nem tudott. Észrevették, lebukott. És pont az vette észre leghamarabb, aki elől a leginkább el akarta titkolni a dolgot. És ami a legrosszabb: még Yuukinak is képes volt hazudni. Ráadásul belekavarta a szarba az egész Lelkek Világát, amiért még súlyosan meg fog bűnhődni. És nem cipőpucolásra, vagy egy éjszakára gondolok Grimmjow mellett. Ez nyaralás lenne, ahhoz képest amit kapni fog. Az Arrancar egyre dühösebb lett a lány szótlansága miatt. Ismét ráordított és nem kis finomsággal nyomta neki a hideg kádnak Kirut, aki erre fájdalmasan felszisszent hátán lévő ferde vágás miatt.

- Mi a jó életet csináltál a hátaddal, bassza meg?!

- Én csak… Én csak… Vissza akartam hozni Yuukit. Rajta kívül… Rajta kívül nincs senkim – Grimmjow visszavett egy decibelt a hangerőből, de ugyanolyan indulatosan folytatta.

- És ezt mind egyedül akartad véghezvinni, mi? Nehogy már egyszer segítséget kelljen kérned. Nem, a világért sem. Amúgy meg nem sajátíthatod ki Yuukit, bármennyire is szereted, és nem csinálhatsz mindent egyedül, fogd már fel! Most lehet, hogy megúsztad, de mi lett volna, ha valami baj történik? Még szólni sem tudtál volna! És még pluszban ott van az is, hogy nagy szarba keverted Soul SoCityet is. Ja, és mi az, hogy rajta kívül nincs senkid? A Shinigamik, Szayel, Harribel, Kurosaki és Én? Mi is senkik vagyunk? – Kiru lehajtotta fejét, majd megragadta az ex-Espadat felsőjénél fogva, vállára borult és olyat tett amit az Arrancaron kívül senki nem látott tőle, még Yuuki sem. Sírt. Sírt, mert rájött arra, hogy mekkora marhaságot csinált ezzel a kis egyszemélyes akciójával. Nem csak magát, hanem Yuukit és Soul SoCityet is bajba sodorta. Félt a tudattól, hogy ezt nem ússza meg egy egyszerű ejnye-bejnyével, és fél attól, hogy soha nem láthatja többé a barátait. Sírt, ami nála nagy szónak számít. Mindig próbált erős maradni még a legkeményebb helyzetekben is, hogy Yuukinak legyen kire támaszkodnia, bár ez nem ment mindig olyan könnyen. És mikor már az összeomlás határán van, jön egy forrófejű Arrancar és egy nagyot taszít rajta, így egy végeláthatatlan szakadékban találja magát. Zuhan. Zuhan a semmibe, a halálba. Ráadásul éppen Grimmjow vállán sírja ki magát, annak az embernek a vállán, aki előtt végképp erős akart maradni.

- Segíts! – suttogta a férfi vállába, ám az eltolta magától a könnyes szemű vöröst és rideg, semmitmondó tekintettel nézett rá. Hangja sem tükrözött semmilyen érzelmet, vagy bármi effélét.

- Sajnálom, de ebben nem segíthetek. Te cseszted el, neked is kell helyre hoznod. Magadtól kell kapaszkodót találnod, hogy fel tudd húzni magad. – majd fogta magát és otthagyta a lesokkolt lányt. Aki felhúzta lábait és nem törődve az égő érzéssel, mi a sebét kínozta nekidőlt a hűvös kádnak és próbált lenyugodni, kevés sikerrel. Az éppen kilépő férfit Yuuki kapta el.

- Mit csináltál te a fürdőben? – kérdezte. – Tudtommal ott éppenséggel Kiru fürdik. Ha csak egy ujjal is hozzá mertél nyúlni…

- Nem nyúltam hozzá. Csak kérdeztem tőle valamit – szakította félbe a barnát Grimmjow ugyanazzal a ridegséggel, amit Kirunál alkalmazott. Az ex-shinigamit barátnője szakította félbe.

- Nyugi, nem nyúlt hozzám, csak megkérdezte, hogy hol lakik Ichi.

- Ichi? Mit akar ő ott? – Honnan tudjam? Nem kérdeztem – vont vállat a vörös, majd felment a szobájába, maxra vette a hifit, benyomta a gépet és már épp merült volna vele a böngészésbe, mikor észrevett egy növekvő Szayel energiát közvetlen az ajtaja elől. Lejjebb tekerte a hangerőt és beengedte az ex-nyolcast.

- Mi az?

- Mi az, ami aggaszt? – tért a lényegre a tudós, amit nagyon tudott Kiru díjazni. Nem szerette a sok fölösleges dumát.

– Ne is tagadd! Lerí rólad, hogy valami gubanc van. Nekem elmondhatod, nem mondom el senkinek. Csak nem drágalátos Sexta Espadank mondott valamit? – Kiru habozott egy ideig, hogy elmondja-e vagy egyszerűen kenjen mindent Grimmjowra. Sóhajtott egyet majd belefogott:

- Szóval te is észrevetted? Jellemző. Tehát, ezzel a kis „kiruccanásommal” bele kevertem a tutyiba a Lelkek Világát is és beszéltem tegnap a főkapitánnyal, aki azt mondta, hogy ha vége lesz ennek az egésznek, akkor… Nagyon kemény büntetésben részesülök – az utolsó tagmondatot olyan ridegséggel mondta, hogy azt még Byakuya is megirigyelte volna. Szayel köpni-nyelni elfelejtett, annyira ledöbbent. Ott ült legalább öt percig, mire ugyanazzal a döbbenettel lépett ki a szobából. Kiru ismét sóhajtott, majd számot váltott a hifin. Úgy este 11 óra tájban ajtócsapódásra és egy „Megvakultam!„ kiáltásra lett figyelmes. Kivánszorgott az ajtaja elé és szerintem nem meglepő, ha azt mondom, hogy egy meztelen Szayel Aporróval találta szembe magát. Yuuki pedig kifolyt szemekkel vált épp cseppfolyóssá a küszöbön. A zajokra a másik két ex-Espada is felvánszorgott és mindhárman egyszerre szólaltak meg unott hangon.

- Már megint nudizik – azzal a szélrózsa minden irányában távoztak volna, ha nem lettek volna a falak. Így Grimmjow és Harribel visszavánszorgott hálóhelyére, Kiru pedig feltörölte a szétfolyt barátnőjét, majd a szobájában próbálta belecsalogatni az öntőformába, hogy visszanyerje eredeti alakját. Másnap reggel Szayelt ugyan úgy találták, ahogy hagyták, Yuukinak pedig már csak a szemei hiányoztak. Kiru egész éjszaka azzal szarakodott, hogy darabonként ragassza össze a barnát, mert az nem volt hajlandó belefolyni az öntőformába. Reggelihez ülve szóba került Aizen, a harcok és mi egyéb, mikor Szayelnek eszébe jutott valami.

- Tényleg, drága Yuuki. Hová tűnt mostanában az a Shinigami barátod? Tudod, akivel a bálon táncoltál. Csak nem sluttyogott vissza Soul SoCityebe szégyenében, azután, hogy hagyott téged elrabolni? Azt hittem, van benne annyi önérzet, hogy magára vállalja a feleősséget – hangjából szinte sütött a gúny.

- Losyt visszahívta a főkapitány, Byakuyával és Hisagival együtt valami megbeszélésre – válaszolt az „éppen arra járó” Ichigo. – És különben is, ahogy elnézem, Yuuki most jobban aggódik Morci- kapitányért. Milyen kár, hogy felhők közt jár és lukba botlik – incslekedett a helyettes Shinigami.

- Hová nem lukkadsz ki, édes Ichigo? – kapott az alkalmon Kiru. Az „édes Ichigo” kifejezésre Grimmjow is felkapta a fejét.

- Én? – adta az ártatlant a fiú. – Hát, csak, hogy a lukat be kell tömni és nincs botlás veszély.

- Ez minden vágya a mi Szayelünknek is. Nem is tágít mellőle soha! – mondta az ex-hatos hülye hangsúllyal.

- De, ha betömi… Tágítja is – folytatta, Kiru mire mindenki nevetésebn tört ki, leszámítva a kómásan ülő Yuukit.

– Nem? – a barna csak akkor tért észhez, mikor Renji betoppant az ajtón. Ekkor fogta csak fel, hogy miről is van szó. Egyből felpattant, és két kezébe fogva a hadnagy arcát suttogni kezdett.

- Na végre, Renji. Már mindenhol kerestelek – leültette előző helyére ma megszeppent Shinigamit. Üzenetet hoztam… Gintől. Keres.

- És, mi az üzenet? – kérdezte kissé felocsúdva.

- Hát ez! – azzal nyomott egy puszit Abarai hasára. – Puszikálja a hasikádat. Amiért ennyire béna voltál. Ja és még azt üzeni, hogy, ha még egyszer szembe jössz vele a vidámparkban, megetet veled mindent, ami csak létezik és felültet Byakuya mellé a hullámvasútra – öltötte ki nyomatékkép a nyelvét. A többiek még nagyobb hahotában törtek ki, mint az előbb, látva Renji hülye arckifejezését. Yuuki arcára pedig elégedett vigyor ült ki. – Hát mégiscsak jól raktalak össze – röhögött még mindig Kiru, mire Yuuki is nevetésben tört ki. Renji pedig folyékonnyá válva szivárgott ki a küszöb és az ajtó rése között.

- Bevette! – ordította egyszerre az öt Arrancar. Alig, hogy lecsillapodni látszottak a kedélyek, befutott Urahara, Ururu, Jinta, Byakuya és Losy. Látva a nagy viháncolást, Urahara Ururu felé nyújtotta tenyerét és nyálas hangon megszólalt.

- Ururu! – a kislány szórakozottan Kisuke bácsi tenyerébe csapott, mire Jinta fejbe vágta, majd a fradistának kinéző hapsi ismét megszólalt:

- A legyezőmet! – a kislány gyorsan főnöke kezébe nyomta az áhított tárgyat. Kiru is észbe kapott és folytatva előző hülye hangnemet megszólalt.

- Ururu! Add oda neki, na! Mivel a legyezője – itt a többiek felé fordult -, a szebbik arcaaaa – az utolsó szót térdre rogyva, arcát kezeivel legyezve, gúnyosan ejtette ki.

- A te csúnya szádnál még az én alsó felem is sokkal szebb! – válaszolta nyugodtan a férfi, amelyet a többiek Byakuya kivételével egy hangos „Húú” –val jutalmaztak, majd helyet foglalt, a többi jövevénnyel együtt. – Jó napot, jó napot! – próbálta terelni a szót a Kapitány.

- Jó napot neked is… Kapitááány! – kúszott közelebb, Gint is megszégyenítő gúnnyal a hangjában Szayel. – Kit kívánsz? Hm?

- Szerinted? – jött az egyértelmű kérdés Grimmjowtól. Harribel is kapott az alkalmon és megragadva Yuuki karját a Kapitány ölébe rántotta, minek következményeképp ajkuk összeért. De nem sokáig élvezhették a pillanatot, mert Kiru kirántotta barátnőjét a férfi öléből.

- Yuukit! – kiáltotta el magát Losy.

- Ez ám a kívánós uraság! – ugrott egyet a levegőbe Jinta és karjait maga felé húzta.

- Jajj, közel ne menj, Kiru! – pattant fel Ichigo. – Aki ennyire kanos, annál minden hús elég! – Byakuyát leszámítva mindenki hangos nevetésben tört ki. Kapitány-sama teljesen nyugodtan ült a helyén és szürcsölte az azóta megkapott kávéját, majd egy sóhajt megeresztve így szólt:

-Megnyugodhatsz, nincs szükségem Nagato-sanra.

- De Yuukira annál inkább! – gúnyolódott tovább az ex-hatos ám ezt a megjegyzést Byakuya már elengedte a füle mellett.

- Yuuki, de elcsendesültél… – jegyezte meg Urahara.

- Csak gondolkozo. – kapta fel a fejét a lány.

- Hoppá. Akkor itt már nagy baj van – csipkelődött a kék hajú, mire Kiru elméletben a fejébe állította Hanahit.

- Mivel itathatta át a Kapitány az ajkát? – gondolkozott hangosan Harribel. Felállt ültőhelyéből és odalépett a konyhaszekrény előtt álló lányhoz és lopott egy szájra puszit. A többiek érdeklődve figyelték az eseményeket, míg Yuuki rohant fogat mosni.

- Érzem – szólalt meg Harribel, mint, ha héliumot nyelt volna. – Szállok! Lebegek! Uhuhuhuhú! – táncolta körbe az asztalt, majd a vörös lány előtt állt meg.

- Kiru! – kiáltotta mire a lány egy kérdő fejmozdulatott intézett a nő irányába. – De szép vagy! – suttogta. Kirunak sem kellett több. Heves tiltakozások közepette rohanni kezdett az ajtó felé.

- Ne… Nem, én ronda vagyok! – kiáltotta immáron az udvarról.

- Te gyönyörű vagy! – futott utána Harribel és üldözni kezdte a lányt a ház körül. 2 kör után Grimmjow megelégelte a dolgot és berántotta a vöröst. Harribel természetesen utána ugrott így mindketten a földön kötöttek ki.

- Le lehet szállni róla Harribel. Ő az enyém, vili?

- Miért pont a tiéd? – toppant be Ichigo is. Kiru közben intett Yuukinak, hogy hajtsa haza Uraharáékat, míg ő kikászálódik a teraszra, magára hagyva a veszekedő hímeket. Úgy öt perc után Ichigo megelégelte és ő sem maradt tovább a házban. Követte a vöröst a teraszra.

- Tudod, – kezdett bele a helyettes shinigami – amikor a bálon táncoltunk, minden olyan békésnek tűnt, amikor a szemedbe néztem. Leszámítva Grimmjow hülyeségét – Kiru elmosolyodott.

- Igen. Az tényleg jó volt – tekintetét az égre emelte.

– Kár, hogy vége van – Ichigo bólintott, majd ő vette át a szót.

- Tudod, sokat gondolkoztam és… – nyelt egyet, majd nagy levegőt véve folytatta.

– Leszel a barátnőm? – Kiru kezéből kiesett a pohár és elkerekedett szemekkel nézte a zavarban lévő fiút. De nem csak ő volt meglepve, hanem a beszélgetést kihallgató Szayel és Yuuki is. Alig akartak hinni a fülüknek. Csak akkor tértek észhez, mikor Grimmjow csettintgetett az orruk előtt.

- Mi bajotok van? Úgy néztek, mint akik szellemet láttak.

- I… Ichigo… – nyögte Yuuki. – Ichigo azt kérdezte Kirutól, hogy lesz-e a barátnője… – hebegte. Nem gondolta volna, hogy Ichi pont Kirura vet szemet. Grimmjow fejét elöntötte a vér és a düh keveréke. Kivágta az elhúzható üvegajtót és sebes léptekkel haladt a shinigami helyettes felé. Mikor oda ért a gallérjánál felemelve megajándékozta egy jobb egyenessel. Kiru ebben a percben tért vissza az élők közé. A két verekedő fiú közé ugrott és lefogta az ex-Espadat, míg a segítségére érkező Szayel lefogta a hevesen kapálózó shinigamit.

- Normális vagy, hülye Arrancar?! – ordibált a narancs hajú.

- Kopj le a csajomról, nyomorék Shinigami! – üvöltötte az Arrancar.

- A csajod? Mióta is a csajod?

- Pontosan! – vágott közbe Kiru.

– Mióta is vagyok a csajod? Mert, hogy én erről nem tudok az fix.

- Most óta! – azzal kirántotta magát a vörös kezei közül és megfordulva ajkait a ledöbbent lány ajkaira tapasztotta. A másik négy személő – ugyanis időközben Haribel is megérkezett – elkerekedett szemekkel nézték, hogyan csúsztatja le a férfi Kiru derekán a kezét. És CSATT! A lány keze akkorát szólt, hogy a helye ott piroslott a hatos arcán. Aztán se puszi, se dögölj meg, Kiru beviharzott a szobájába, magára zárta az ajtót és zenét bömböltetve, besötétítve, eldőlt az ágyán, majd kedvenc Sponge Bob-os párnáját ölelve álomba merült.